Megvan ez előnye és a hátránya is annak, ha az ember vidéken él. Előnyként mondanám mindenképpen a csendes, nyugodt környéket és azt, hogy a gyerekek megtanulják a szabadban, önállóan elfoglalni magukat. Nem kell olyan veszélyektől féltenünk őket, mint a városban. Hátrány például, hogy a tömegközlekedés nincs jól kiépítve és kevés elérhető üzlet van a közelben. Egy nagyobb bevásárlóközponthoz egy óra autóúttal tudunk csak elérni, ezért havonta egyszer elmegyünk a családdal és bevásárolunk tartós élelmiszerből, higiéniai cikkekből és ruhákból. Azok a családok, akiknek kisgyermekeik vannak, talán még hetente is eljárnak ebbe a bevásárlóközpontba, hiszen a kicsik nagyon gyorsan kinövik a ruháikat. Talán ezért is olyan gyakori vidéken, hogy a rokonok egymástól öröklik meg a gyerekruhákat.
Egy ilyen bevásárló körúton voltunk a családommal, amikor belefutottunk a barátainkba a faluból. Nem nehéz összefutni egymással, hiszen mindenki ebbe a bevásárlóközpontba jár ruhákat venni, mert nincs túl sok opció a környéken. A gyerekruha boltban találkoztunk és beszélgetésbe elegyedtünk. A férjeink kollégák, ezért a jelenlegi munkájukról kezdtünk beszélgetni. Mindkettőnk férje ugyanazzal a problémával küzd, mégpedig azzal, hogy a vállalkozásukhoz egy bejelentett címre van szükség, ami itt, vidéken nehézkes, de a házunk címére sem éri meg bejelenteni azt. Ha saját otthonunkba jelentenénk be vállalkozásunkat, akkor elesnénk olyan előnyöktől, mint az építményadó mentesség és a kéményseprés ingyenes elvégzése. Hiszen mindkét esetben költségmentességet élveznénk, ha az épületet életvitelszerűen használjuk. Azonban ezektől a mentességektől megfosztanak minket abban az esetben, ha ugyanarra a címre egy vállalkozás van bejelentve. Ezért érdemes egy olyan címre bejelenteni vállalkozásunkat, ami tőlünk független helyen található, esetleg másik városban vagy másik megyében is elhelyezkedhet. Ezzel a megoldással, az úgynevezett székhelyszolgáltatással érvényes címet tudunk biztosítani vállalkozásunknak, hála a székhelyszolgáltató cégeknek. Ez a szolgáltatás igénybe vehető vidéken és a főváros területén egyaránt.
A székhelyszolgáltatás iparűzési adó mentes módon elérhető a Pest megyében található Újlengyel területén. Azzal, hogy ezen a helyen bérlünk, nemcsak az adómentességből, hanem a megfelelő földrajzi elhelyezkedésből is hasznunk származhat. Olyan székhelyszolgáltatás igénybevételekor, ahol nem kell iparűzési adót fizetni, jelentős összeget megspórolhatunk, amit később akár vállalkozásunk fejlesztésére is fordíthatunk.
Ezen a nagy előnyön kívül még tovább spórolhatunk, ha a Gross Office szolgáltatásit vesszük igénybe. Ugyanis a bérelt székhely kiválasztásakor a számunkra megfelelő díjcsomagot is ki kell választanunk. Ez a csomag lehet fél, egy vagy két éves is és mindegyik lehetőség mellé jár egy ajándék hónap.
Felmerülhet a kérdés, hogy miként lehet kiválasztani a megfelelő székhelyet és hol kell személyesen megjelenni a szerződés kitöltéséhez? Azonban a Gross Office másik előnye, hogy nem várja el az ügyfelektől az utazást. Hiszen gyakori, hogy a bérlők vidékről keresnek egy Újlengyelben található, iparűzési adó mentes székhelyet, ami akár több óra utazást is jelenthet nekik. Többek között ezért is folyik az egyeztetés telefonon és a hivatalos iratok kitöltése pedig online.
Hasonló a helyzet a bérelt székhelyre beérkező levelekkel. A legtöbb székhelyszolgáltató cég elvárja, hogy a bérlő megjelenjen a bérelt helyen összegyűjteni a postát, viszont a Gross Office ehelyett továbbküldi azt az ügyfeleknek, ezzel tovább könnyítve dolgukat.
A Gross Office szekhelycentrum.hu linken található honlapján olyan további információkat olvashatunk, ami segíthet a székhely kiválasztásban. Olvashatunk a Gross Office többi elérhető székhelyéről, ami vidéken, a fővárosban és annak vonzáskörzetében is megtalálható. A számunkra megfelelőt több feltétel szerint választhatjuk ki, de azoknak, akik a lehető legkedvezőbb megoldást szeretnék választani, ajánlott a székhelyszolgáltatást iparűzési adó mentesen igénybe venni. Ebben az esetben érdemes az Újlengyel területén nézelődni.